LKSE Karate Do

Ami nem öl meg, az megerősít!!!

II. LKSE Karatekupa 2016.10.22.





2016 Október 22.-én rendeztük meg a második versenyünket Levélen, ami létszámot és kategórianevezést tekintve mindegy meg duplázódott a tavalyihoz képest. Mégis azt lehet mondani, hogy a rutin, és az összeszokott csapat, valamint a bírók rátermettségének köszönhetően sokkal gördülékenyebben, szervezettebben zajlott le a versenyünk. 15 egyesület, 174 főt nevezett, 276 kategóriában. A tavalyihoz képest egy órával előbb kilenc órakor  kezdtük a versenyt, amit három kűzdőtéren bonyolítottunk le. A versenyen kezdő, utánpótlás és haladó kategóriás versenyzők is részt vehettek. Mindenki a saját tudásának megfelelő ellenfél ellen mérhette le tudását. Ez a verseny egy felkészülő verseny volt a november 5.-én megrendezendő WKF Diákolimpiára is ami az immár olimpiai sporttággá váló karaténak egy kiemelt hazai versenye. A versenyen részt vettek Szombathelyről, Kőszegről, Mosonmagyaróvárról, Levélről, Jánossomorjáról, Halásziról, Budapestről, Komáromból, Tatabányáról, Szárligetről, Győrből és Gyöngyösről is.

A csapatunk, az éremtáblázaton és a ponttáblázaton is a második helyen végzett a 10 aranyéremnek a 6 ezüstéremnek és a 11 bronzéremnek köszönhetően.

A Csapatunk

Kép a Versenyt lebonyolító csapatról

 

A képeket a következő Linken lehet elérni amit nemsokára kibővítünk:

https://photos.google.com/share/AF1QipNqOM4mPcJScd6hsnf2lvti-IzuHXOvQ_T7ydnMl5hmdN7QwKEJiXkult982DdFMg?key=Qzhtc0NtTDBkV1liY1lidVNWOWs0NzMxOXVDQlJn

 


Elérhetőség

Levéli Karate Klub
Edzések helyszíne:
Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola
Levél, Fő út 10.

Edzések időpontja:
Kedd 17-18:30
Csütörtök 17-18:30
Tel.:
+36/70-313-80-40
l.k.s.e.karatedo@gmail.com

Kategóriák

Content: ©Copyright LKSE Karate Do 2014-2015, all rights reserved!

Design: ©Copyright Pozsgai András 2014-2015, all rights reserved!