A karate-do indiai-kínai fejlődéstörténetű, okinawai eredetű pusztakezes harci művészet. Az eredetileg Okinawa-te-nek nevezett (okinawai kéz) pusztakezes módszert később már karate-jutsu (kínai kéz művészete) néven ismerték. Amikor Japánba került, az okinawaiak felháborodására nevét úgy változtatták meg, hogy a “kara” szót más jellel írták le, ami az azonos ejtés ellenére nem kínait, hanem üreset jelentett. A karate-do elnevezés tehát japán, szó szerinti jelentése: üres kéz útja, ahol az út (do) szellemi utat, élet- és gondolkozásmódot jelöl.
A karate szülőföldje, a Ryukyu szigetcsoporthoz tartozó Okinawa szigete Japán és Kína között helyezkedik el, kultúráját és fejlődését a kínai és japán hatások együttesen alakították.
A karate kialakulásának első mozzanata 1349-hez köthető, amikor megtiltották a fegyverviselést a polgári személyeknek. Ezt követően a köznép figyelme a pusztakezes harci rendszerek felé fordult, míg a fegyveres küzdelmi formákat a nemesség ápolta tovább. Elsősorban kínai hatásra ebben az időszakban fejlődött ki egy „te” (kéz) elnevezésű módszer, amely nevéből fakadóan a fegyvertelen küzdelmi elképzeléseket foglalta magába. A későbbiek során gyakran használták az Okinawa-te elnevezést is.
1609-ben Japán katonai megszállás alá helyezte a szigetcsoportot. Betiltották mindenfajta fegyver használatát, és a harci művészetek gyakorlását sem engedélyezték. A tiltás csaknem 300 éven át tartó érvényessége ellenére az Okinawa-te nem veszett el. A fegyveres technikákat az okinawai nemesi kasztban apáról fiúra hagyományozták, míg a köznép soraiban titokban tartott tréningek zajlottak. Miután a fegyverek tiltását szigorúan ellenőrizték, az okinawaiak hétköznapi munkaeszközeiket kezdték fegyverré fejleszteni. Így alakult ki a kobudo, ami a későbbiekben a pusztakezes harci művészet szerves részévé vált.
A XX. század elején bekövetkezett a konszolidáció: engedélyezni kezdték a harci művészetek nyílt gyakorlását. Sőt, 1903-tól a művészet a hivatalos oktatás részeként is megjelenhetett. Ekkor váltotta fel az addigi elnevezést a karate jutsu.
Az addig kizárólagosan Okinawán gyakorolt harci művészet 1921. március 6-án lépett ki a nyilvánosság elé, amikor a modern karate megalapítójának tartott Gichin Funakoshi és más mesterek bemutatót tartottak Hirohito régenshercegnek (későbbi császárnak) Japánban, elindítva ezzel a karate jutsu nemzetközivé válását.
A klasszikus karate a test, a szellem és a lélek művészete. Nem csupán fizikális tréning, hanem törekvés olyan harcossá válni, aki képes a testét és lelkét egyaránt uralni. A karate nem csak az önvédelem eszköze: gyakorlása javítja a vérkeringést, fejleszti a fizikumot, mozgásanyaga a test valamennyi izmát és ízületét igénybe veszi, ily módon egészségmegőrző, kondicionáló hatású.
A karatéban az övek színe jelzi, hogy viselőjének milyen a tudásszintje. A kezdők fehér övet viselnek, és a színek annál sötétebbek, minél elmélyültebb a karatéka tudása. A fehér övtől a barna övig “kyu”, vagyis tanuló fokozatokról beszélünk. Aki elérte a fekete övet, “dan”-okat szerezve fejlődhet tovább.
A technikák a test érzékeny pontjaira irányuló rúgásokban, ütésekben és védésekben összegződnek. Alapvető filozófia, hogy „a karatéban nincs első támadás”, ezáltal a harcmodor a védekezésre épül. Mindazonáltal a karate az 1930-as évektől kezdődően szakított a kizárólag filozofikus szemlélettel, és idővel az egész világon elterjedt küzdősporttá vált.
A FŐ KARATE STÍLUSOK
Az 1949-ben alakult Japán Karate Szövetség négy tradicionális stílust fogadott el, a Shotokant, a Wado-ryu-t, a Goju-ryu-t és a Shito-ryu-t. Később nagy népszerűségre tett szert a Kyokushin irányzat is. A fő ágazatokon kívül számos kisebb-nagyobb karate stílus létezik.
SHOTOKAN
A karate do alapítója, Gichin Funakoshi mester 1868-ban, Okinawa Shuri tartományában született. 11 éves korában kezdett karatét tanulni. 1924-ben Tokióba költözött és a karate fejlesztésének szentelte napjait. 1956. április 26-án, 88 évesen halt meg. Az általa kifejlesztett és az edzőterme után Shotokannak nevezett karate különböző, más irányzatok alapja is (shoto jelentése: hullámzó fenyő, a mester költői álneve). A Shotokan kezdetben nem tartalmazott köríves rúgásokat, és az edzéseken is inkább csak a kihont (alapgyakorlatok) és a katát (formagyakorlatok) gyakorolták, a küzdelmet (kumite) Funakoshi mester kevésbé tartotta fontosnak. A köríves lábtechnikákat Funakoshi mester fia, Funakoshi Yoshitaka honosította meg, valószínűleg kínai, illetve koreai mintára. „A karate-do célja nem a győzelem, vagy a vereség eldöntése, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és ezáltal a jellem fejlesztése” – Funakoshi ezen szavai magukban hordozzák a karate lényegét, amely ma is útmutatást ad a karatét gyakorlóknak.
SHITO-RYU
A stílus megalapítója, Kenwa Mabuni idejében az okinawai harcművészeteket aszerint különböztették meg, hogy hol gyakorolták őket. Eszerint létezett: Shuri-te, Naha-te és Tomari-te. Mabuni tanult Ankoh Itosutól (1830-1915), valamint Kanryu Higashionnától (1853-1915), aki kempo tudását egy Liu Liu Kung nevű kínai mestertől szerezte meg. Mabuni tanult még számos fegyveres és fegyver nélküli formagyakorlatot Arakaki-tól (1840-1918), valamint egy okinawai kínai teakereskedőtől, Woo Yin Gue-tôl. Mabuni a maga idejében a formagyakorlatok géniusza volt. Több katát ismert, mint bárki ebben az időben, nem meglepő, hogy manapság is a Shito-ryu-ban tanítják messze a legtöbb katát.
Miután Gichin Funakoshi bemutatta karatét Japánban, Kenwa Mabuni is sokszor utazott a szigetországba, hogy Okinawa-te néven saját tudását terjessze. Végül a húszas években Osakába költözött, ahol tanítani kezdett. Ebben az időszakban kezdték a japán karate iskolákat regisztrálni. Mabuni a stílusnak mesterei tiszteletére a Shito-ryu nevet adta. A név az Itosu és Higashionna nevek kandzsi olvasatában az első karakterekbôl áll össze.
WADO-RYU
1922-ben Funakoshi Tokióban tartott bemutatót, amikor egy 30 éves férfi, Hironori Otsuka szegődött tanítványául. Otsuka nem volt kezdő a harci művészetekben. Tizenhárom éves korától a Shinto Yoshin jujutsu iskola tanítványa volt, és 29 évesen mestere a menkyo kaydent (minden ismeret elsajátítását tanúsító irat) adományozta neki. Az irányzat főként az ütéseket hangsúlyozta, így amikor Funakoshinak bemutatta technikáit, Funakoshi alig akarta elhinni, hogy korábban nem tanult karatét. Otsuka szorgalmas tanítvány lett, de a szabad küzdelemnek nagyobb szerepet tulajdonított mesterénél. 1929-ben önálló iskolát szervezett, 1934-ben pedig új ágazatot, a Wado-kait, a későbbi Wado-ryut alapította meg. Az új irányzat, a „béke útja” kilenc alapkatára épült, és sok jujutsu dobáselemet és lerántást tartalmaz. A Shotokan irányzatnál mozgékonyabb, mivel több elhajlással, testcsavarodással, ellépéssel történő védés található benne. A legnagyobb szerepet a helyes távolságtartásnak és a jó időzítésnek tulajdonította az alapító. Hironori Otsukát, aki a Japán Karate-szövetség alelnöke lett, 1966-ban a karate előmozdításáért császári kitüntetésben részesítették.
GOJU-RYU
A goju kifejezés keményet (go) és lágyat (ju) jelent, aminek alapvető értelme, hogy a hárítások lágyan, a támadások keményen történnek. A stílust alapító Chojun Miyagi nagy testi erejű, szelíd, szerény ember volt. Azt tartották róla, hogy egy szent lelke van egy bika testében. 1924-ben a Judo megalapítója, Jigoro Kano professzor néhány tanítványával nagysikerű bemutatót tartott Okinawán. Ezután többen kérték Miyagit, hogy erősítse meg a karate helyzetét, és ő is mutassa be az ebben a művészetben rejlő lehetőségeket. Miyagi ragaszkodott ahhoz, hogy a meghívóra azt is írják rá: „Nem a látványosságért, hanem az okinawai karatéért.” A bemutató egész délelőtt tartott, és a nézők sok csodálatos dolgot láthattak. Az összekötözött bambuszszálak közé Miyagi ujjheggyel beleszúrt, majd középről kihúzott egy szálat. A fa kérgét letépte puszta kézzel, egy hatalmas felfüggesztett húsdarabba szintén beleszúrta a kezét, majd kitépett egy darabot. A nézők hosszú botokkal üthették a testét, de nem mutatott semmi fájdalmat. Talpával krétaporba lépett, majd felugrott és a mennyezeten hagyta lábnyomát. Hüvelykujjával lyukat ütött egy petróleumoskannán. A bemutató után a következőket mondta: „Bárki, aki megfelelően gyakorol, meg tudja csinálni ezt. Ez egyszerűen a munka ellenértéke. A karate teljes önfeláldozás.” Miyagi élete során fáradhatatlanul tanított, elsősorban Okinawán, Japánban, sőt Hawaiin is.
KYOKUSHIN
Megalapítója Masutatsu Oyama, eredeti nevén Hyung Yee Choi. Saját stílusát az 1950-es évektől kezdte kifejleszteni, felhasználva a tradicionális japán karaték egyenes vonalú technikáit, és a kínai kempo körkörös mozdulatait. Célja az volt, hogy tökéletesítse a karate technikáját, küzdelmét, törekedve a valós felkészítésre, és bebizonyítsa a fizikai és a szellemi tréning közti összefüggés fontosságát.
A kyokushin karate mozgásrendszere a kör, az egyenes, és a pont egységére épül: minden technikát körkörös úton egy pontba fókuszál, mert így lehetséges a test összes energiaforrását felhasználni, összpontosítani. A kyokushinkai elnevezése három szó összetételéből jött létre: kyoku=végső, legtávolabbi, shin=igazság, valóság, kai=találkozás, összekapcsolás. Tehát az irányzat nevének jelentése: találkozás a végső igazsággal. A kyokushin karate szimbóluma a kanku, amely eredetileg a Kanku Dai katában szereplő „égvizsgáló” pozíció.