LKSE Karate Do

Ami nem öl meg, az megerősít!!!

Karatés családi nap a Levéli horgásztónál


2015. május kilencedikén reggel kilenc órai kezdéssel megtartottuk a második családi napunkat.
Míg a felnőttek felállították a sátrat, elkezdték sütni a lángost, majd főzték a pörköltet, a gyerekek önfeledten játszottak egymással.
A padokat és asztalokat kitették majd az anyukák előpakolták a mindenféle finomságaikat, amiből mindenki szabadon falatozhatott.
Délelőtt a kisebb és nagyobb gyerekek együtt társasjátékoztak, amivel még délután is lelkesen játszottak.
Richstick László vezetésével a vállalkozó szelleműek csapatversenyben mérhették össze ügyességüket.
A délután folyamán Bordák Laci jóvoltából megérkeztek az ugrólábak, amit mindenki szívesen kipróbált. A kezdeti nehéz súlypontkeresés, a kitartó elszánt hozzáállás meghozta a gyümölcsét és alig tíz perc használat után mindenki szinte futott a lábakkal.
Mindeközben elkészült a pörkölt, ami mindenkinek nagyon ízlett és sokan repetázni se féltek. Az eső sem kímélt minket, de ennek ellenére a hangulat nem adott alább. A zene egésznap nagy hangerővel szólt, habár a nevetésünk néha még így is elnyomta. Nyolc óra felé már megkezdtük a pakolást, kilenc órára az legkitartóbbak is hazaszállingóztak.
Ismét egy emlékezetes napot tudhatunk magunk mögött.

A képek (facebook) magukért beszélnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

| Bővebben... | Nincs hozzászólás |

Elérhetőség

Levéli Karate Klub
Edzések helyszíne:
Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola
Levél, Fő út 10.

Edzések időpontja:
Kedd 17-18:30
Csütörtök 17-18:30
Tel.:
+36/70-313-80-40
l.k.s.e.karatedo@gmail.com

Kategóriák

Content: ©Copyright LKSE Karate Do 2014-2015, all rights reserved!

Design: ©Copyright Pozsgai András 2014-2015, all rights reserved!